Harmadik Fejezet [Ötven évvel ezelőtt]

A felkelő tavaszi nap, sárga csíkot festett a mezőre, amin egy kis ház állt. A mezőn egy alak sétált; karcsú volt, szőke haját összeborzolta a szél.

A kunyhóban egy idősebb nő feküdt nyitott szemmel a kemény, hideg padlón, képtelen volt aludni. Amikor a kifeszített fadeszkán bemászott egy alak, ijedten kapta fel az első kezébe akadt tárgyat; a kutyája nyakörvét.

- Ugyan már, Miss. Sanders, csak nem akar egy nyakörvvel megfojtani? - kérdezte nevetve a belépő alak.

- Sara? - kerekedett el Olivia szeme. - Te meg mit keresel itt?

A lány szórakozottan nézett körül.

- Csak azért jöttem, hogy megnézzem, mennyire szenved ebben a helységben. - feleli szarkasztikusan.

- Tényleg ezért jöttél vissza? - kérdezte csalódottan Olivia.

- Látszik, hogy nem ismer. - sóhajtott Sara. - Visszajöttem, maga nagyokos! Miért jöttem volna vissza!?

- Az előbb mondtad. - szólt zavartan Olivia.

- Jöjjön már, még dolgom lenne ma! - mordul rá a lány, majd elindulnak a város felé.

*******

Riley, Jeremy, Naomi és Zach csendben sétáltak egymás mellett.

- Szóval mi folyik itt? - törte meg a csendet Naomi.

Riley sóhajtott.

- Még nem tudom... De most, hogy gondolkodtam, egy csomó minden eszembe jutott az estéről. Éppen tévét néztünk, - A lány még véletlenül sem nézett Jeremy irányába. - amikor valakit ránk öntött valamit. Emlékszem, valami folyékony és ragadós volt. Viszont ha ránk öntöttek valamit, annak nyoma van, főleg ha nem egy pohár vízről volt szó. Valamelyikünk bőrén egészen biztosan nyoma van a titokzatos szernek.

- Egy löttyel mégis hogy lehet embereket visszaküldeni a múltba? - ráncolta a szemöldökét Zach. - Az időutazás egyáltalán lehetséges?

- Hát, mint látod, itt vagyunk. - tárta szét a karját Naomi. - De Riley egészen biztosan tud tudományos magyarázatot adni, amiből én egy szót se értek...

- Egy pillanat. - vágott közbe Jeremy. - Szóval...az időutazás eddig is lehetséges volt?

- Elméletileg. - sóhajtott Riley. - A tudósok szerint van egy út az idősíkok között, és ha valaki rátalál arra, akkor lehetővé tudja tenni az időutazást. Én is gondolkodtam rajta, hogy hogyan lehet megtalálni ezt az utat, de ha a hosszú évek óta ezzel foglalkozó tudósoknak eddig nem sikerült, akkor nekem se fog.

- És attól nekünk miért lesz jobb, hogy megtudjuk, milyen szert öntöttek ránk? - kérdezte zavartan Zach.

- Megtudjuk, hogy mi miatt kerültünk ide, és ha ez meg van, könnyebb kitalálni, hogy hogyan jutunk vissza. - magyarázta Riley.

- Én már elvesztettem a fonalat. - motyogta Zach szerencsétlenül.

- Semmi baj. - veregette meg a vállát Naomi. - Én már évekkel ezelőtt elvesztettem.

*******

- Ethan, fejezd be a járkálást! - szólt rá Drake a barátjára.

- Gondolkozom, Sylvester. Ne zavard a mestert. - utasította a doki.

- Örülnék neki, ha elmagyaráznád, mégis min gondolkozol.

Dr. Bennett nem reagált, csak tovább rótta a köröket a laborban.

- Ethan!

- Csak a testemet látod, a lelkem nem tartózkodik itt. - motyogta Bennett.

- Akkor mondd meg a lelkednek, hogy jöjjön vissza ide, mert beszélni akarok vele! - vesztette el a türelmét Sylvester.

Dr. Bennett hirtelen megtorpant.

- Na, mi van, visszatért a lelked? - kérdezte gúnyosan Drake.

- Hogy én milyen hülye vagyok... - motyogta a másik férfi.

- Én már évtizedekkel ezelőtt rájöttem. - szólt közbe Drake.

Bennett megfordult és az egyik kémcső felé lépett.

- Ethan, nagyon örülnék neki, ha szánnál rám két percet, hogy elmagyarázd, mi folyik itt.

- Világosan megmondtam, hogy most ne zavarj, Sylvester. - A doki elővett egy papírlapot és valamit fel írt rá.

- Ethan...!

Dr. Bennett elsápadt, amúgy is világos bőrű arca szinte fehér lett. Rájött.

********

- Olivia! - szólt útitársára dühösen Sara. - Fejezze be az éneklést!

Az idős hölgy döbbenten pillantott a lányra.

- A gyerekek szeretik, ha énekelek. Megnyugszanak.

- Én viszont nem vagyok gyerek! - emelte fel a hangját Sara. - És én csak ideges leszek tőle.

- Értem. - sóhajtott Olivia. - Akkor mit csináljak?

- Maradjon csöndben! - mordult rá a lány.

Már jó ideje gyalogoltak, és láthatóvá váltak a város első utcái.

- Hamarosan Brooklyn-ban leszünk. - tájékoztatta Sara az útitársát.

- Szupi. - bólogatott Olivia, majd elnevette magát Sara "tejóég" tekintetét látva. - A gyerekek ezt szokták mondani.

- Mi maga, tanárnő? - kérdezte gúnyosan Sara. - Nem tud másról sem beszélni, csak a gyerekekről!

- Miért, miről beszéljek? - érdeklődött csalódottan a hölgy.

- A Trónok Harca új évadáról, a kedvenc filmjéről, vagy mit tudom én, de ne a gyerekekről!

- Érdekel valami mások kigúnyolásán kívül?

- Ja, a legjobb barátnőm. Nem tudom, hol van most. De persze vele is gúnyolódok.

- Őt hogy hívják?

- Riley. Körülbelül három éves korom óta ismerem.

- Milyen szép neve van. - jegyezte meg Olivia. - Mi a vezetékneve?

- Addison.

- Riley Addison. - ízelgette a nevet Olivia. - Mivel foglalkozik? Mi érdekli? Vannak testvérei? Esetleg barátja?

- Most komolyan kifaggat a legjobb barátnőmről?

- Pedig eddig olyan jól elbeszélgettünk. - motyogta kissé csalódottan Olivia.

- Rendben! - sóhajtott Sara. - Egyetemre jár, kutató fizikusnak tanul. Főleg a fizika és a kísérletezés érdekli. Két testvére van, Rob és Emma. Nincs barátja, többnyire mindig az elérhetetlenekbe szeret bele: tévésztárok, színészek, énekesek. Egyszer összejött Hugh Daniels-szel, aki a kedvenc sorozatában játszott, de értelemszerűen nem tartott sokáig, főleg mivel a pasas egy tízessel idősebb volt nála...

- Most ki a kiszemeltje?

- Jeremy Harlem, tudja, a pilóta. Jeremy most nagy sztár, de ha lesz egy mégnagyobb sztár, Riley azonnal ejti Jeremyt... Mi a kedvenc sorozata? - váltott témát Sara.

- Most valami menőt kéne mondanom... - tűnődött Olivia. - Gimisként a kedvencem a Tuti gimi volt, később néztem az American Horror Storyt, meg a Trónok Harcát...

- Jó ég, csak vicceltem a Trónok Harcával! Azt a sorozatot húsz éve befejezték!

- Igen, tudom. Szeretem a régi sorozatokat. Neked van olyan régi sorozat, amit még mindig szeretsz?

- Örök Trónok Harca fan vagyok, de imádom még a és a Send your love-ot és a Dear Enemy-t is...

- Magyarul beszélj, légy szíves. - szólt közbe Olivia.

- Küld a szerelmed és Kedves Ellenségem - javitotta ki a lány. - Szóval ezek. Kedvenc film?

- Mission Impossible, az örök klasszikus. - mosolyodott el a nő.

- Még Tom Cruise-zal? Ne már! - nevette el magát Sara.

- Igazán sajnáltam, amikor meghalt. - felelte sértetten Olivia.

- Miért, akkor maga hány éves volt? Tíz?

- Tizenhat. - közölte a nő.

- Öregebb, mint gondoltam. - jegyezte meg szemtelenül Sara.

Olivia lemondóan megcsóválta a fejét.

*******

Riley a papír fölé görnyedt, de eddig egy nyomorult körön kívül semmit sem rajzolt vagy írt rá.

- Szia. - zavarta meg a magányát valaki.

Jeremy.

Élőben sajnos (vagy nem sajnos) sokkal jobban nézett ki, így Riley folyamatosan zavarban volt a jelenlétében.

- Szia.

Riley úgy érezte, a hangja is remeg.

- Mit csinálsz?

- Gondolkozom. - A lány a papír fölé hajolt, mintha éppen nagyon elfoglalt lenne.

- Elmagyaráznád nekem ezeket a fizikus dolgokat? Nem értek hozzá túlzottan.

Riley sóhajtva belenézett a fiú túlságosan kék szemébe, majd hosszan beszélni kezdett.

Amikor a lány már befejezte, Jeremy még mindig bámulta.

- Öhm... - Riley zavartan csavargatta az egyik hajtincsét.

- Ja, bocs. - kapta el a tekintetét Jeremy, majd néhány percig mindketten hallgattak.

- Sziasztok! - lépett be a szobába Naomi, ezzel megtörve a csendet. - Befejeztétek a tudományos eszmecserét? Ha igen, annak örülnék, mert van egy látogatónk.

- Mégis ki? - értetlenkedett Riley, de azért feltápászkodott.

- Örülni fogsz neki. - kacsintott a lány, majd Jeremy felé fordult. - Te pedig nem tudod, kiről van szó.

*******

- Sara? - állt földbe gyökerezett lábakkal Riley.

- Helló, Riley. - vigyorgott a másik, majd szorosan átölelte barátnőjét.

- Te mégis hogy kerülsz ide? - értetlenkedett az egyik lány, mire a másik csak legyintett.

- Ez későbbi sztori, előbb bemutatnák valakit. Olivia! - kiabált hátra.

A hölgy előjött. Rövidre vágott, őszes haja a tarkóját söpörte, fekete, kissé piszkos ruhája se rontott a megjelenésén, és egyenes tartásával üvöltött róla, hogy valaha modellként dolgozott.

- Szervusz! Olivia Sanders vagyok. - nyújtott kezet.

- Riley Addison. - mutatkozott be kissé elképedve a lány, majd ismét Sara felé fordult.

- Mégis honnan szedted össze? - kérdezte, miután félrevonta.

- Együtt ébredtünk egy kunyhóban egy mező közepén. Egyébként kedves, időközben egészen megkedveltem. - vallotta be a lány.

- És mégis mit kezdtünk itt?

- Hogyhogy itt? - értetlenkedett Sara.

- 2016-ban vagyunk! Valahogy visszakerültünk a múltba! Ne mondd, hogy ez szerinted egy olyan probléma, amivel nem kéne foglalkoznom!

- Hogy mi van? - képedt el Sara.

- Basszus, olyan szerencsétlen vagy! Időnként látnod kéne magadat kívülről, hogy mennyire nem vagy képes másokkal foglalkozni! - pörkölt a lány alá Riley.

- Hé, hé, hé! Először elmagyarázhatnád, mi folyik itt.

- Valamiért úgy érzem, nem most fogom utoljára elmondani... - sóhajtott Riley.

*******

- Ki ez a lány?

Riley ijedten rezzent össze, észre se vette a percek óta mellette álló Jeremy-t.

- A legjobb barátnőm.

- Tényleg? Nem gondoltalak olyan típusnak, aki barátnőkkel veszi körbe magát.

- Miért, mégis honnan tudnád, hogy milyen típus vagyok? - csattant fel Riley. - Egyébként ő az egyetlen barátnőm.

- Szép lány. - tűnődött.

- Az. - hagyta helyben Riley, és tovább bámult maga elé.

- Bárcsak ne lenne az a szarkazmusa....

- Most kritizáltad a humorát? - vonta fel a szemöldökét Riley, de szája sarkában nevetés bujkált. - Egyébként meg mit akarsz tőle? Hiszen neked ott van Natalie...

Jeremy elhallgatott.

- Miért, mi van, szakítottatok? - próbált gúnyolódni Riley, miközben magában azt kívánta, hogy igen legyen a válasz.

- Natalie meghalt. - jegyezte meg csendesen Jeremy.

- Tessék!?

- A Szaturnuszon. Az a fura szörny megölte.

Riley eltátotta a száját, és hirtelen semmi sem jutott eszébe, ami biztatót mondhatna.

- Még meg se kérdeztelek, de akkor ezek szerint te visszaértél a Földre...

- Basszus! - kiáltott fel Jeremy hirtelen.

- Mi az?

- Az űrrakéta Natalie holttestével! A Kennedy reptéren hagytam, mert az volt a terv, hogy valaki majd elviszi másnap.... A rohadt életbe! - szitkozódott a fiú. - Mégis mit fognak gondolni 2016-ban az emberek, amikor megtalálják? A Kennedy reptér létezett már egyáltalán akkor?

- Jeremy, ez most fájt. - mondta Riley, és sajnálatára nem bírta megállni, hogy ne nevesse el magát. - Te nagyon nem figyeltél a suliban.

- Ezt most muszáj volt? - túrt a hajába idegesen a fiú. - Van nagyobb gondunk is annál, minthogy arról társalogjunk, hogy milyen jegyeim voltak a suliba.

*******

- Ethan, rettentően örülnék, ha hajlandó lennél közölni velem a problémádat.

- A probléma nagyobb, mint gondoltam. - motyogta Dr. Bennett. - Fel kell keresnem Dr. Carpentert.

- Nem tudom, ki az, de jobban érezném magam, ha tudnék szólni a főnökömnek, hogy mikor megyek legközelebb dolgozni.

- Most sokkal nagyobb is van az állásodnál, Sylvester. A helyedben örülnék, ha megélném a holnapot.

- Mi van, kitört a III. világháború? - gúnyolódott Drake.

Ethan megfordult, és komolyan nézett a barátja értetlenkedő sötét, de értelmes szemébe.

- Itt sokkal nagyobb dolgok forognak kockán, mint gondolnád. Fogalmad sincs, milyen a világ valójában.