I. fejezet [Ötven évvel ezelőtt]
Riley Addison izgatottan bámulta a tévét, amiben az első embert, aki képes a fénysebességgel való repülésre, Jeremy Harlem-et mutatták. A XXI. század fénypontja Jeremy lesz, aki a fénysebességgel repülő űrrakétával elrepül egészen a Szaturnuszig. Egy évszázadba telt, hogy lehetővé tegyék a landolást erre a bolygóra. Riley nagyon csodálta az embert, és igazán szeretett volna vele találkozni. Riley Addison egyébként egy huszonegy éves egyedülálló nő, aki fizika szakra jár az egyetemen. A lány tudta, hogy ha Jeremy elmegy a Szaturnuszig, mire visszaér a Földre, itt ötven év telik el. Riley nem tudta volna elviselni, hogy mire visszatér, a szerettei megöregedjenek, míg ő ugyanolyan fiatal marad.
- 2066-ot írunk. - mondta tévés riporter. - Az alig huszonöt éves Jeremy Harlem egy fénysebességű rakétával elrepül a Szaturnuszig. Mr. Harlem, mondana valamit?
Jeremy is megjelent a képernyőn. Vidám, gondatlan arca, borzas, sötétszőke haja, világoskék szemei voltak. A repüléshez szükséges kötelező védő ruhát viselte, de mindentől eltekintve nagyon jól nézett ki.
- Természetesen. - szólt a mikrofonba.
- Igaz, hogy a társa, Natalie Cooper, Neil Armstrong távoli leszármazottja?
- Nos, Natalie nevében nem nyilatkozhatok.
- Önök jól kijönnek egymással?
- Barátok vagyunk.
- Semmi több? - vonta fel a szemöldökét a riporter.
- Semmi. - biztosította Jeremy.
Riley a szemét forgatta. Már megint Jeremy és Natalie nem létező románcát boncolgatják.
- Önök mióta ismerik egymást?
- Tíz éve, és öt éve vagyunk társak. - Jeremy hangsúlyából érződött, hogy nagyon nincs ínyére ez a beszélgetés.
- Önnek, Mr. Harlem, ha jól tudom, egyetlen közeli hozzátartozója a húga, Georgia. Ő is itt van?
- Nem tudott eljönni. - közölte színtelen hangon Jeremy.
- Köszönöm a beszélgetést, Mr. Harlem. - közölte a riporter, Jeremy pedig eltűnt a képernyőről. - Most egy rövid szünet következik, azután pedig mutatjuk a kilövést!
Riley telefonja megcsörrent. A legjobb barátnője, Sara hívta.
- RILEY, UGYE NÉZED!? - Riley eltartotta a telefont a fülétől barátnője ordítozása miatt.
- Igen, nézem.
- Egyedül vagy? - érdeklődött Sara.
- Aha. Naomi elhúzott, Emma elvileg később átjön, de még túlságosan elfoglalt. A pasijával van. - tette hozzá enyhe utalásként Riley.
- Te elengedted egyedül Naomit?
- Nyugi, nem. A barátnője, Laura vitte el.
Naomi Addison, Riley tizennyolc éves unokatestvére, sokak szerint kicsit őrült.
- Később átmegyek. - közölte Sara. - Amúgy Jeremy ma is nagyon dögös, nem?
- De. - bólogatott Riley.
- Amúgy milyen napod volt?
- Kísérleteket végeztem. - kezdte izgatottan Riley.
- Na, és mire jöttél rá? - kérdezte unottan Sara.
- Hogy nem értem a bátyám atomfizika leckéjét. - közölte Riley, Sara pedig felnevetett.
- Ez komoly? Te milyen kísérletet végeztél?
- Ja, az nem a kísérlet volt. Csak most pár napja nálam lakik, mivel összevesztek a barátnőjével. Elfelejtette bezárni a dok-ot reggel, én pedig belenéztem, és nem értettem, hogy mi van.
- Riley, én szerintem azt se értem, ami neked rohadt egyszerű. - mondta Sara. - A bátyád még nálad is stréberebb.
- Tényleg, elolvastad a könyvet, amit adtam?
- A fizika alapvető tudnivalói? Nem, még nem volt időm.
- Sara, nem nekem lesz jó, ha megkapod a kettest fizikából. - kezdett bele a "most jókislányt csinálok Sarából" projektjébe.
- Oké, Riley, én leteszem. Öltözök és megyek. -nyomta ki a telefont Sara.
Riley sóhajtva meredt a tévére, amiben még mindig reklám volt.
Pillantása hirtelen a saját laborja ajtajára esett. Sóvárogva nézte, a szoba szinte vonzotta. Vágyott rá, hogy elvégezzen valami őrült kísérletet. Még van ideje...
Riley felpattant, és belépett a laborba. Mindenféle fura színű folyadékot tartalmazó kémcső, mivel Rileyt a fizikán kívül a kémia is érdekelte.
- Az időutazást mi teheti lehetővé? - motyogta, miközben megragadott egy zöld, bizarr színű kémcsövet. Azután pedig eszeveszett kísérletezésbe kezdett.
⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️
Eközben Jeremy a kilfutó pályán várakozott Natalie-vel. A fiú a maga részéről nem vágyakozott túlságosan egy űrutazásra, de mindenkinek azt kellett hinnie, hogy ínyére van a dolog. Szerződést kötöttek, amit az utazás után egy tragikus veszekedés során felbontanak. Az ügyfelének nagyon jó kapcsolatai vannak, rá tudta őket venni, hogy ameddig vissza nem ér, fiatalon tartsák a húgát. Ez volt a terv, azonban mégse így sült el.
- Jól vagy? - szorította meg a kezét Natalie.
- Igen. Persze. - mosolygott erőltetetten Jeremy.
Tudta, hogy Natalie nem érdekből csinálta, és azt sem tudta, hogy a fiú viszont igen. Jeremy-nek kellett a pénz, amit az utazásért kap. Erről senki se tudott, de az apja halála után neki kell eltartania a húgát, ő pedig nem keres annyit. Tudta jól, hogy az apja nem örülne neki, hogy ilyen kalandos hülyeségekbe vesz részt, de ez már nem számít.
Megjelent egy operatőr, Jeremy pedig tettetni kezdte, hogy természetesen viselkedik.
- Mr. Harlem, mondana valamit?
És már megint egy riporter. A riporterek Jeremy rémálmai, mindig csak olyan dolgokról kérdezősködnek, amikhez semmi közük.
- Nagyon örülök, hogy végre elindulhatok erre a nagyon izgalmas kalandra. - mondta Jeremy, és igyekezett, hogy a hangja cseppet sem legyen gúnyos.
- Miss Cooper mit gondol erről?
- Kérdezze meg őt. - szólt fogcsikorgatva Jeremy.
Natalie vele ellentétben imádta a rivaldafényt. Jeremy csodálta, hogy ilyen jól kijönnek, pedig olyanok, mint ég és föld.
Jeremy hirtelen meglátott egy alakot a tömegben, ő pedig rohanni kezdett az illető felé.
- Drake! Maga meg mi a francot csinál itt!? - kérdezte suttogva, de döbbenten.
- Ó! - csodálkozott a férfi. Magas volt, bőre sötét, szemei feketék. Öltönyt viselt, és kalapot. A férfi neve Sylvester Drake volt, és az FBI ügynöke, vele kötött Jeremy szerződést.
- Feltűnést kelt! - suttogta idegesen Jeremy.
Drake felvonta a szemöldökét.
- Elnézést, de érdekelt az elcsesztett kalandja. - vigyorgott a férfi gonoszan.
- Magát semmi más sem érdekel, csak a haszon. - csóválta a fejét Jeremy.
- De hát a maga kalandja haszon, nem igaz? - Drake sötét íriszeiben kapzsiság fénylett.
- Húzzon innen! - morogta Jeremy.
- Hát persze, Jerry. - bólogatott a férfi szándékosan rosszul mondva a fiú nevét.
- Még mindig Jeremy a nevem! - kiabálta indulatosan.
Drake nevetett, majd a kijárat felé vette az irányt. Útközben valami megmagyarázhatatlan vágyat érzett, hogy menjen be a férfi mosdóba, és ott várja meg Jeremy felszállását. Amikor azonban a wc-be ért, hirtelen egy erős kéz ragadta meg hátulról, majd szemei előtt elsötétült a világ.
⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️
Zach Hudson óvatos léptekkel futott az üres, sötét sikátorban. Az éppen ellopott pénztárca a kabátja zsebében volt, de sietnie kellett, hogy mentse az irháját.
A kihalt, szűk utcán egy másik alak léptei hallatszódtak. Zach gyorsabban futott, és végül elérte a belvárost, ahol elvegyülhetett a tömegben.
Zach fiatal volt, és árva. Mindössze tizennyolc éves volt, alacsony, barna hajú, egyszerű külsejű srác.
Egy üzletbe ment, és az imént ellopott tárcában lévő pénz egy részét felhasználva vett egy kevés ételt, vizet, és egy cigis dobozt.
Kilépett a boltból, kivett egy csikket a dobozból és rágyújtott. A park felé sétált, majd ott leült egy padra, evett egy keveset, majd a cigijét fogyasztva, a füstöt szívva figyelte a csillagokat. Ilyenkor úgy érezte, mintha a családja is vele lenne.
Összerezzent. Hangokat hallott. Zach antiszociális volt, mondjuk soha nem is volt lehetősége másra. Nem szerette ha megzavarták a gondolatait.
Ha valaki ránézett, arra gondolt, hogy biztos nem tanult, azért jutott az utcára. Zach még nagyon fiatal volt, amikor a szülei meghaltak. Sokáig árvaházban élt, de ott sem maradhatott sokáig, így jöttek a nevelőszülők. Zach időnként hetente válogatta őket. Még mindig vannak olyan sebei, amiket a családoknál kapott, akár testi, akár lelki.
Már megint zajok. Zach idegesen tekingetett hátra, és úgy érezte, mintha valaki figyelné. Eldobta a cigicsikett, és rátaposott. Tudta, hogy nem jó dolog szemetelni, de nem akart megmozdulni.
Egy tekintetet érzett a hátán, amit a háta közepére sem kívánt. Azután megint léptek. Az alak közelebb jött.
Talán az, akitől elloptam a tárcát.-futott át a fiú agyán a gondolat. De ha ő lenne, egyszerűen fogna magát, odamenne hozzá és jól elverné. Talán óvatos alak.
De Zach nem tudta meg, ki volt az, ugyanis az idegen mögé lopózott, olyan halkan, hogy még a fiú kiváló füle sem tudta meghallani, hátulról megragadta Zach nyakát, és a fiú előtt elsötétült a világ.
⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️
Jeremy idegesen toporgott. Nemsokára kezdődik a felszállás. Natalie, és mindenki azt hitte, hogy Jeremy az indulás miatt ideges. Jeremy azonban a tekintetével Drake-t kereste, akit ismert annyira, hogy tudta: nem hagyta el a területet, neki mindegy, hogy megkérték rá.
Jeremy azonban mégsem látta az idősebb férfit. Arra gondolt, talán a wc-be ment, hogy ott várja meg a felszállást, Jeremy azonban ott sem találta. Hova tűnhetett?
Jeremy nem olyan embernek ismerte Drake-et, aki lemaradna egy ilyen lehetőségről, amiben nem kevés pénzt lát.
⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️
Olivia Sanders a park zöld területeire nézett, miközben a járókelőket figyelte. Emlékezett azokra az időkre, amikor minden második ember autogramot akart tőle kérni, és megállították az utcán. Most az emberek mást sem látnak benne, csak egy idős, ősz nénit, aki a kutyáját sétáltja a parkban és közben nosztalgikus tekintettel figyeli a fiatalokat.
A nő mellé hirtelen leült egy kislány. Olivia rámosolygott.
- Miss Sanders, tudna segíteni? A bátyám elvette a kedvenc játék babám!
Olivia odament a lány bátyjához, és visszakérte tőle a játék babát. A kislány, Antonia nagyon örült neki, az idős hölgy pedig örült, hogy boldogságot okozott valakinek.
Olivia kutyája, Emma, szaglászni kezdett és kaparta a földet.
A nő szelíden megvakargatta az állat fülét, de Emma továbbra is nyugtalan volt valami miatt.
- Mi a baj? - kérdezte a hölgy aggódva a kutyáját.
Emma nem hiába volt nyugtalan. A következő pillanatban egy maszkos, feketébe öltözött alak hátulról megragadta Olivia nyakát, a szájára tapasztotta a kezét, a nő előtt pedig elsötétült a világ.
⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️
Riley idegesen ugrott fel, mikor meghallotta a kapucsengőt. Mindent úgy hagyott, ahogy volt, kifelé menet pedig lelökött egy kémcsövet, amiből kiömlött a benne lévő folyadék. A lány bosszúsan, átlépve a furcsa színű löttyöt, a labor ajtaját kulcsra zárta, majd a bejárati ajtóhoz sietett, és beengedte Sara-t.
- Lassabban nem ment? - kérdezte szarkasztikusan a lány. - Még csak három órája álltam itt.
Riley megforgatta a szemét. Jól ismerte a barátnője cinizmussal átitatott gúnyos modorát.
- Húsz perc, és kezdődik! - emlékeztette Sara a barátnőjét, de ő tudomást sem vett róla. Éppen azzal volt elfoglalva, hogy a hűtőből kivett, háromhetes linzert vizsgálgassa.
- Jézusom! - suttogta Riley a sütit figyelve.
- Szólítottál? - vigyorgott rá Sara a lányra.
Riley csak legyintett, és betett a mikróba egy csomag pattogatott kukoricát.
- Kísérleteztem a linzerrel. - magyarázta Riley a barátnőjének, akit látszólag nem érdekelt.
- Csak ezzel akarod kimagyarázni, hogy hagytad megromlani. - legyintett Sara.
- Rájöttem valamire. - folytatta rendületlenül Riley. - Ha a linzerbe több lisztet teszek, három órával később kezd száradni, és plusz tíz percet nyerek, mielőtt megpenészedik.
- Nagyon unatkozhatsz, hogy szünet van. - csóválta a fejét Sara.
Elindult valahonnan a Green Day-től a Boulevard of Broken Dreams.
- Ez a te telefonod. - mondta Sara. - Én sose raknék be egy ilyen régi számot. Több, mint ötven éves!
- Én szeretem. - vonta meg a vállát a lány, majd felvette a telefont. - Tessék, Riley Addison. Szia. Segíthetek valamiben? Nem, nincs itthon. Majd szólok neki. Ne felejtsd el, tizenhét perc és kezdődik. Addigra biztosan hazaér. Én? Nem, itt van velem Sara, a barátnőm. A húgom, és az unokahúgom is előbb-utóbb jön. Persze, gyere nyugodtan. Felhívom őt is. Szia, akkor majd találkozunk.
- Te kit hívtál meg vendégségbe? - ráncolta a homlokát Sara, miközben bekapott egy popcorn-t.
- Helen volt az, a bátyám barátnője. Ő nem meri felhívni Rob-ot, ezért nekem kell megtennem. - közölte Riley Sarával, és már tárcsázta is a bátyját.
- Szia, Rob. Beszéltem Helennel. Ájön, és kibékültök! - Riley letette a telefont. - Gyere, Sara, nézzünk tévét, mindjárt kezdődik!
- Barbara Wien vagyok, élőben jelentkezem a John F. Kennedy Reptérről, ahol pár perc múlva valami különleges fog történni. - mondta a tévés riporter. - Jeremy Harlem és a társa, Natalie Cooper felszállnak egy fénysebességgel repülő űrrakétával, ami elrepíti őket a Szaturnuszig, onnan visszafordulnak, és mire visszaérnek a Földre, itt 2116-ot fogunk írni. Még egyszer köszönjük meg nekik, hogy ilyen hatalmas dologra vállalkoznak. Kezdődik a visszaszámlálás... Tíz...
- Kilenc. - mondta Sara.
- Nyolc. - Riley izgatottan meredt a képernyőre.
- Hét. - szólt a szobába éppen belépő Rob, Riley bátyja.
- Hat. - így Helen, aki szintén akkor érkezett.
- Öt. - mondta Emma, akiről mint kiderült, már ő is ott volt.
- Négy. - meredt a tévére Naomi.
- Három. - suttogta egyszerre Riley és Sara.
- Kettő. - szólt Rob és Helen.
- Egy! - kiáltotta az egész világ, mindenki, aki aznap a tévét nézte, vagy aki élőben lehetett tanúi az eseményeknek..
A rakétát kilőttek, benne Jeremy-vel és Natalie-vel. Ők ketten a világ hősei lettek.
Eközben, a negyvenhatodik utcában, egy házban, amiben Riley lakott, és amiben e pillanatban a barátai és a családtagjai tartózkodtak, hirtelen megjelent egy maszkos alak, aki beosont Riley laborjába (feltörve azt egy álkulccsal), onnan kivett egy fiolát, majd a nappaliba ment, ahol az Addison család és az ő barátaik éppen a televíziót nézték, az alak elkábította Rob-ot, Helen-t és Emmát, majd Riley-ra, Sarára, és Naomi-ra ráöntötte a laborból elvett fiolát tartalmazó folyadékot.
⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️⏱️
Bamm.
Erős rázkódás.
BAMM!!
Még erősebb, mintha földrengés lenne. De földrengés csak a Földön lehet, nem?
Jeremy próbált mozdulni, de beszorult az ülés mögé.
- Natalie! - kiabált a fiú reménykedve, hátha van a lány meghallja.
Újabb rázkódás.
- NATALIE! - ordított Jeremy, miközben az űrrakéta újra megrázkódott.
A fiú ekkor meglátta, mivel van dolga.
Egy lény volt az, hatalmas. Szürkés szőrzete volt, karcsú, íriszei sötétek. Három szeme volt, homlokából csápok nőttek ki. Hatalmas karjaival kirántotta a fiút az ülésből, és a levegőben lóbálta.
Jeremy rémülten kapálózott. Úgy érezte, itt a vég...
Azonban odafönt megkegyelmeztek neki. A lény hirtelen elengedte, de Jeremy a levegőben maradt. Ezen a bolygón nincs gravitáció. A lény elhátrált, és otthagyta a levegőben kapálózó fiút. Jeremy belekapaszkodott egy kiálló bolygó darabba, és lerántotta magát a Szaturnusz felszínére.
A fiú feltápászkodott, pár rögbe kapaszkodva.
Meglátott egy testet.
- Natalie! - kiáltott fel, és a lányhoz rohant. A teste csupa vér volt, súlyos sebekkel.
Jeremy a pulzusát kereste. Még volt, de nagyon gyenge.
- Natalie, ne hagyj el... - suttogta kétségbeesetten a fiú.
- Jeremy... - a lány felemelte a kezét, és a fiúéra helyezte. A lélegzete leállt.
- Natalie, kérlek... - Jeremy-n eluralkodott a pánik. - NATALIE! - kiabált dühében és félelmében, azonban senki sem hallotta meg.
Comments
Post a Comment